Igaza van teljes mértékben azokban amiket leírt. Én is 18 évesen estem teherbe és kussoltam. De én nekem végül volt annyi eszem, hogy tettem azért, hogy a kisfiam ne a bizonytalanságba szülessen bele. Büszke vagyok magamra, hogy fiatal anyukaként ezt a feladatot is megtudtam oldani. Nekem már nincsenek szüleim, csak páromnak, de ők évekkel ezelőtt szétmentek. Párom édesanyjával élünk, de esélytelen lenne az, hogy felnevelje a gyereket hiszen ő is nap, mint nap dolgozik a másik meg az, hogy ÉN NEM ENGEDNÉM MEG! Az anyai ösztöneim nem engedik. 
A kisfiam mindennap levegőzik, eszik, iszik, mindene megvan amire csak szüksége van. Szegény fiam ekcémás így 3300Ft-os tusfürdőre van szüksége, de mindig van neki itthon. Minden hónap elején rendelek neki 200db pelenkát, ami egy hónapig kitart. 
Ráadásul nem járok bulizni. Szerencsére rólam az sem elmondható, hogy minden héten más f*sz lóg a pi***mban. Egyszerűen nem vagyok az a típus akit ez az életvitel vonz. Nekem a fiam az első, nem a bulik. Meg különben is. Nekem nem ezt a példát mutatták a szüleim és én nem is az vagyok akinek "anyuapu" mindent a segge alá tett. Voltak olyan dolgok amikért keményen meg kellett kűzdenem. Átmentem olyan dolgokon amikre a mostani 18 évesek gondolni sem mertek és itt nem arra gondolok h "jajj kidobott a pasim".
Mikor kiderült, hogy terhes vagyok nem úgy fogtuk fel, mint egy problémát hanem úgy, mint egy megoldandó feladatot amit az élet nem hiába gördített elénk. Nem azért, hogy bármiben is akadályozzon minket hanem azért, hogy tanuljunk belőle és, hogy megtanuljunk kitartani amíg csak kell. 
De lehet, hogy nem ezért hanem teljesen más terve van velünk a világmindenségnek. Majd kiderül... :)